Közzétették a magyar tannyelvű iskolák nyolcadik osztályos diákjai számára összeállított hétfői, román nyelv és irodalom próbavizsga tételeit. A feladatsor a szövegértést, a nyelvtani tudást, valamint rövidebb szövegek megírását is számon kérte a vizsgázókon.
A diákoknak két különböző típusú szöveg alapján kellett dolgozniuk: az egyik ismeretterjesztő írás volt a videójátékokról, a másik egy irodalmi részlet egy gyerekkori játékokról szóló történetből.
A feladatlap második része kifejezetten nyelvtani és szókincsbeli tudást mérte. A diákoknak például a játék témájához kapcsolódó szavakat kellett kigyűjteniük a szövegből, meg kellett állapítaniuk, melyik szóban egyezik meg a betűk és a hangok száma, illetve fel kellett ismerniük az ellentétes jelentésű szópárokat.
Ezen kívül mondatátalakítási feladatok is szerepeltek: egy főnevet birtokos esetben kellett használniuk, egy mondatot többes számból egyes számba kellett átírniuk, valamint meg kellett határozniuk néhány szó mondattani szerepét.
A vizsga zárásaként egy 70–130 szavas fogalmazást kellett írniuk. Ebben egy olyan történetet kellett elmesélniük, amely a tömbház csendórái alatt történhetett volna a gyerekekkel. A szövegben rövid személyleírást is kellett szerepeltetniük, valamint legalább két információt felhasználniuk az irodalmi részletből.
Forrás.Maszol.ro

