Skip to main content

Tíz nappal ezelőtt szállt fel a fehér füst a pápaválasztó konklávé második napján, ezzel jelezve, hogy megválasztották Ferenc pápa utódját, aki Robert Francis Prevost amerikai bíboros lett. A római katolikus egyház 267. vezetője a XIV. Leó pápa nevet választotta magának, a mai napon pedig hivatalosan is megkezdte péteri szolgálatát. A beiktatási szentmisére óriási tömeg gyűlt össze, és fontos vezetők is ellátogattak, köztük a magyar delegáció is.Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – mondta XIV. Leó a péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisén vasárnap a vatikáni Szent Péter-téren, hangsúlyozva, hogy a péteri szolgálat két dimenziója a „szeretet és az egység”. Az új egyházfő homíliájában arról beszélt, minden érdem nélkül lett megválasztva. Úgy fogalmazott: „félve és remegve jövök hozzátok” mint egy testvér, aki hitetek és örömötök szolgája akar lenni, „veletek együtt járva Isten szeretetének útján”.

Forrás:Blikk