Tavaly márciusban Bukarestben, a parlament Brâncuși termében láthatta a nagyközönség az alkotó művészfotóiból készült bő válogatást, a termekben mintegy 220 nagy méretű – bő négyzetméteres – fotó vonzotta a tekinteteket.
Ádám Gyula jelen kiállítása – általában munkássága – példázza szépséges nyelvünk kifejezőerejét, annak gazdagságát. A Megkerült Paradicsom cím kettős jelentésű, ugyanis jelzi, hogy a művész megtalálta az elveszett Paradicsomot, ugyanakkor azt is jelzi, hogy körbejárta a Kárpát-kanyar két oldalán elhelyezkedő, a Székelyföld és peremvidéke, no meg a moldvai csángó falvak jelentette édenkertet. Ádám Gyula megtalálta és körüljárta ezt a Paradicsomot.
Két évvel ezelőtt kezdte jelen kiállításainak sorát. A néhai Cseke Gábor szerkesztő, újságíró, költő, Ádám Gyula jó barátja, pártfogója, dolgainak tudója és képeinek ismerője-rendszerezője adta az Arcpoétika címet fiatalabb fotós barátja sokat idézett bemutatkozó írásának a Székelyföld folyóiratban, s az anyag, válogatott képekkel kiegészítve, szép kivitelezésű albumban is megjelent. Aki Ádám Gyulát szeretné megismerni, megérteni és közel kerülni hozzá, lapozgassa, olvassa és nézze ezt a könyvet. A Hagyományok Háza kezdeményezésére összeállított anyag is az Arcpoétika címet kapta, mert mint Ádám Gyula mondja, nagy szeretettel őrzi ezt a címleleményt és időnként kölcsönveszi. A tárlat anyaga a Hagyományok Háza – Kelemen László igazgató és Kinda Botond, az intézmény székelyudvarhelyi irodavezetője – kezdeményezésére jött létre, az alkotó kissé didaktikus, dokumentarista szemléletű tárlatot képzelt el, aszerint is válogatta az 1985-től napjainkig terjedő időszakban készített felvételeket, s mikor megrendezte az első kiállítást, elégtétellel állapította meg, hogy művészeti szempontból is helytálló. Az első bemutatkozás, amolyan próbatárlat Marosvásárhelyen, a Marx József Klubban volt, elsőként a fotósszakma szembesült vele, s az elismerés nem maradt el. Aztán következett Mikházán a Csűrszínház, majd a többi erdélyi és Erdélyen kívüli helyszín.A kiállítás hazaérkezik: a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren látható majd az installáció holnaptól május 19-ig.
Forrás:Hargita Népe