XIV. Leó pápa vasárnap délután elhagyta a Vatikánt, és a következő két hetet a Rómától harminc kilométerre található Castel Gandolfóban tölti – közölte az MTI. Az egyházfő a vasárnap déli Úrangyala-imádságot még a vatikáni pápai lakosztálynak a Szent Péter térre néző ablakából mondta el. A pápa beszédében angol nyelven fájdalmát fejezte ki, és tudatta, hogy imádkozott a texasi áradások áldozataiért.II. János Pál és XVI. Benedek is Castel Gandolfóban töltötte a nyár legmelegebb heteit. A hagyományt Ferenc pápa szakította meg: 2013 és 2025 között üresen állt a vidéki pápai palotaegyüttes, és az idegenforgalom is majdnem teljesen eltűnt a városból.
Tadeusz Rozmus lengyel pap, Castel Gandolfo plébánosa elmondta, hogy a pápa távolmaradása az utóbbi több mint egy évtizedben szomorúsággal töltötte el a város lakóit, akik most az egyházfő visszatérését ünneplik. A helyi Szent Tamás-templomot vezető Rozmus atya emlékeztetett, hogy a pápák a XVI. századtól kezdve töltik a nyári időszakot Castel Gandolfóban.
Nem Ferenc pápa volt az egyetlen, aki lemondott az ideköltözésről: mostanáig csak tizenöt pápa járt rendszeresen nyáron ide
– mondta. A plébános hangoztatta, hogy a tengerszint feletti ötszáz méteres magasságban található Castel Gandolfóban öt-hat Celsius-fokkal hűvösebb van, mint Rómában, ráadásul a kisváros szellősebb is. „De a pápák vakációjuk alatt is dolgoznak, ezért nevezik ezt a palotát második Vatikánnak” – mondta Tadeusz Rozmus.
Forrás:Index.hu